Aza és Tirpa - azaz a Killakikitt - már régóta hallat magáról, szókimondó szemtelen szövegük már bezengte egész magyarországot és külföldön is megállják a helyüket. Szerepeltek több hazai kiadványon például Norba, Steve, Bobakrome lemezén, több mint százötvenszer léptek fel Akkezdet Phiaival együtt kisebb klubboktól kezdve neves fesztiválokig, és myspace oldaluk is 130ezres nézettségnek örvend. Idén február 13án pénteken végre megjelent első saját albumuk "Ne Szarakodj!" címmel, ennek kapcsán kerestük fel őket. Azáékkal a jászain találkoztunk, majd felzúztunk PKOhoz, elővettük a szeszt és bele is vágtunk a közepébe...

BASE: Szóval hogy alakult a Killakikitt?
Aza: A Wacuumairs révén, én benne voltam, Tirpa meg beakart kerülni. Újonc anno elhozta hozzám
és a szövegeitől már akkor megfeszültem. Összeültünk sok közös pörgés után és végül én dobtam be a közös csapat ötletét, Tirpa rábólintott, így lett a Killakikitt. Az elején freestyle közben írtuk a szövegeket meg a zenét, 10 perc alatt raktunk össze számokat, plusz diktafonba reppeltünk. Olcsó mi? De bevált.
BASE: A lemezt is ezzel a módszerrel raktátok össze?
Tirpa: A lemez esetében minden egyes számmal sokat foglalkoztunk, nagyrészt együtt írtuk meg az egészet és közösen találtuk ki a koncepciót.
BASE: Milyen lett a lemez, ti hogy látjátok?
Aza: Morcos.
Tirpa: Megmondós.
Aza: Egyedi.
Tirpa: Nyers utca rap.
Aza: Vizuális slangelés, nem az a megfejtős repp.
BASE: ...és a közönség?
Aza: A közönség jól fogadta, 150 előrendelés + több mint 150 eladott cd 3 hónap alatt. A zenéket imádják,
a szövegeket kenik és vágják. Újat hoztunk, mert egyedül a mi lemezünkön hallasz elismert külföldi producereket magyar mintákkal támadni... Ha nem tetszik valakinek, az csakis azért van, mert a szövegek tartalmilag hasonlóak, sokaknak ez nem adja. Mi tudatosan adtuk ki ilyen formában a kezünk közül
az albumot, akinek nem inge az kenje a hajára. Egyébként a kollégáknak is nagyon tetszik.
Ezúton is piisz az NKSnek, Akkezdetnek meg Norbának innen a XIII.ból!
BASE: Beszéljünk egy kicsit az itthoni fellépésekről, pörgésről és hazai hiphop helyzetről.
Tirpa: Sok színvonalas buli van, egyre több embert látni a helyeken, akik rámozdulnak a szövegekre. Szemmel láthatóan fejlődik az egész partilét. Már csak az kéne, hogy a hazai előadók lemezeit is megvegyék, ne csak a belépőért fizessenek...
Aza: Folyamatosan hívnak minket fellépni, amit komolyan veszünk, legalább annyira munka ez számunkra, mint szórakozás. Szeretnénk zenélni és a pénzből, amit kerestünk még színvonalasabbat alkotni...
Visszatérve: manapság egyre több nagyobb szabású dolog van itthon, akárcsak a szomszédos országokban. Jófajta rendezvények, koncertek, nagy közönség. Egyre több zorall csapat alakul a hiphop minden elemén belül, lassan befogadhatóvá, aztán eladhatóvá válik a kultúránk. Itt a BASE is meg a slágergyáros producerek és próféta MCk....
BASE: A kezdő csapatokat, MC-ket figyelitek?
Aza: Persze, követjük a magyar reppet, meghallgatjuk az újakat, és tényleg sok van.
BASE: És az jó?
Aza: Annyiban jó, hogy a tömegből nehezebb kitűnni, így csak arra figyel az ember, akire igazán érdemes. Viszont sokan a jó alapokat ingyen osztogatják.... érted. Odaadják bárkinek, még a szar mc alatt is baszós alap van..
BASE: Van, akit kiszeretnétek emelni?
Tirpa: Ott a Fattyúkból a Ca$h, a Pánikszoba. Nekünk nagyon bejön, ahogy adják.
Aza: Kriminal, Akkezdet Phiai, Wacuumairs, DSP, Bloose Broavaz, Deego, Phlat Sanyi...

BASE: Beszéljünk a Scarcityről. Hogy alakult, mi a célja, az iránya ennek és egyáltalán mit képvisel?
Tirpa: Azt tudni kell rólunk, hogy mi gyerekkorunk óta odavagyunk a horror és gengszter filmekért.
Anno fennt voltunk Azánál és valami horror játékon csüngtünk. Utána közvetlenül elkezdtünk reppelni
és mint általában, akkor is rajtamaradtunk a hangulaton, ezúton született a Kikötők. A mai napig ez a ködös, street-es, misztikus világ határozza meg a Scarcity zenéit.
Aza: A Scarcity külföld felé mozog, kint már tudják hol vagyunk a térképen. Magyar mintákból gyártunk zenét, egyenesen az ősöktől merítünk ihletet, hisz ők rakták le az alapokat itthon. Sokan mások is hasonlókból mintáznak... Amúgy is ezt akartuk elérni...
Tirpa: Másképp kezdtük el hallgatni a magyar zenéket, kihallottuk belőle a mintákat, a lehetőséget.
BASE: Mit jelent az, hogy Scarcity?
Aza: A scarcity kifejezés valaminek a hiányát jelenti. Szó szerint meg hegváros, tudod... Mögé basztuk,
hogy BP, mert Budapesten élünk.
BASE: Kik a tagjai?
Aza: Killakikitt, PKO, Pánikszoba, Brokenfinguz, aMGee, Voice, Skanna, Frequent, Demo, Harakiri.
BASE: Demonál vesztek fel mindent a Slangstudióban?
Tirpa: Igen, és itt is fogunk. Nagyon jól megy a közös munka, jó érzés tudni, hogy rajtavan a zenénken miközben keveri azt.
BASE: Tervek a jövőre nézve?
Aza: Pánikszoba album hamarosan kézzel fogható formában, Brokenfinguz mixtape idén nyáron, PKO album (november 13 péntek), Tirpa album (2010 év eleje), Scarcity album (feat. Craig G, Reef the Lost Cauze,
Chief Kamachi, Outerspace, Randam Luck, Goretex.. - 2010 augusztus 13 péntek). Számíthattok magyar közreműködésekre is, folyamatosan pörgetjük a zenéinket Kriminal, Wacuum, Bloose Broavaz, Fattyúk körökben...
Tirpa: A szólómon kicsit a westcoast-os vonalat hangoztatom, hisz Dre-n, Snoop-on nőttem fel. Nagyobb közegnek fog szólni, nagyrészt AZA alapok, oltós éneklős refrének. Dopeman is rajtavan a cuccomon,
Azával együtt csiszolnak rajtam, szóval egy áldás lesz az egész.
Aza: Én is tervezek szólót, de még nem akarok mondani semmit, ami nem biztos. Majd kiderül...
BASE: Még valami?
Killakikitt: Nyomon követhettek minket MySpacen, Aza pedig twitteren is rajtavan, ha érdekel mit pörög mostanában, ott megtudjátok!
BASE: Köszönjük az interjút.
Killakikitt: Köszi... vegyétek meg a lemezt és gyertek a fellépéseinkre!
A lemez rendelhető 2500HUF + postaköltségért a scarcitybp@hotmail.com e-mail címen!
Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!
© Copyright 2009. BASE Online. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található összes tartalom - beleértve a BASE embléma, hang- és mozgóképanyagok, képek és egyéb grafikai elemek - felhasználásához a készítők engedélye szükséges.
"Ez mi ez a BASE?" | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat