Steve a Fhészek nevű formációban tűnt fel először, 2005-ben dobták ki debütáló albumukat "Darázsfészek" címmel a Wacuumairs gondozásában. Azóta szólóban munkálkodik, első albuma a "1st" két éve jelent meg, olyan MC-k tűntek fel rajta, mint például az Akkezdet Phiai, Tirpa, Siskafinuccsi, Aza vagy Bobakrome. Utóbbival közös trekkje, a "Vér a kötélhez" klipp formájában is megjelent és elég jó visszhangja volt. Steve azok közé az előadók közé tartozik itthon, akiket a "szakma" és a közönség is egyként, pozitívan ítél meg. Az interjúban van szó múltról, jelenről, tervekről és egy-két pletykát is rendberakunk.

BASE: Sokan találgatnak, hogy mi lehet veled, merre vagy éppen. Erről beszéljünk pár szót az elején.
STEVE: Közel 2 éve hagytam ott Pestet, jeleneg Dublinban dolgozok és tanulok. Tavaly átköltöztem Brüsszelbe fél évre, de később a dolgok úgy alakultak, hogy visszatértem ide. Szeretek itt lenni, szeretem a légkört ami körülvesz, rengeteg tapasztalatot szereztem, sok új embert és kultúrát ismertem meg. Szóval abszolút pozitív és mondhatom otthon érzem magam.
BASE: És mik a terveid a jövőre nézve? Kint is maradsz vagy szeretnél majd hazajönni?
STEVE: Szeretnék kiköltözni az USA-ba, ott tudom igazán elképzelni az életemet, kint él a nővérem és bátyám is, ez a fő inspirációm. Hogy mikor, azt nem tudom, mert annak ellénre, hogy a bátyám amerikai állampolgár, számomra nagyon nehéz megszerezni a szükséges papírokat. Arról, hogy konkrétan és véglegesen mit szeretnék, nem tudok nyilatkozni, mert minden nagyon hamar változik körülöttem. Tervezem, hogy miután elkészül a lemezem, egy kisebb időt eltötök otthon és fellépéseket vállalok.
BASE: Sok pletyka kering a Fhészek feloszlásával kapcsolatban. Ennek lehet tudni, mi volt az oka? Van valami, amit ezzel kapcsolatban mondanál?
STEVE: Ez a feloszlás nagyjából azelőtt következett be, hogy elköltöztem Magyarországról. Változunk és a változas új dolgokat eredményez. Egyszerűen csak egyedül akarom tovább vinni és képviselni azt, amit mondok. Ez vagyok! Nem félek a változástól... egy névért, vagy megszokásért, nem akarom a saját céljaimat elvetni, szóval senki ne gondoljon semmi orbitális árulásra vagy kibaszásra egymás felé, egyszerűen csak megváltoztunk. Én a saját utamon járok, se időm se energiám nincs arra, hogy valakivel együtt vigyek egy csapatot. Szerintem 2005-ben durva albumot tettünk oda, klasszikus underground lemez, mondhat bárki bármit! Szóval büszke vagyok rá annak ellenére, hogy napjainkban az albumon közreműködő arcok között meddig fajultak a dolgok otthon. Én nem megyek bele személyeskedésekbe, számomra kicsit komikus ez az egész. Végeredményben mondhatni mindenkivel jó kapcsolatban vagyok a "régi crewból".
BASE: Akkor most ugorjunk egy kicsit vissza az időben. Hogy ismerkedtél meg a hip-hoppal és mik voltak az első rap zenék amiket hallottál? Hip-Hoppon kívül hallgatsz más stílusú zenét is?
STEVE: Iszonyat nagy Wu-őrület tinédzser koromban, aztán magyar oldalról szinte mindent meghallgattam, amihez hozzájutottam! Szeretem a rockot, electrot és minimalt is szoktam hallgatni néha. Most egy dublini rock banda, a "The Chapters" lemeze szól, akiket itt ismertem meg személyesen. Sok francia rappet hallgatok mostanában, az amerikai vonalat néha unom, kell a változatosság is.
BASE: Az első lemezed óta, ami a The "Steve - 1st" címet kapta, hallhatunk tőled pár közreműködést és folyamatosan teszel fel zenéket a myspace-re is. Következő nagylemez? Mesélj egy kicsit a zenével kapcsolatos terveidről.
STEVE: Sose fogok eltűnni, de most jól esik a háttérben lenni, kezdtem becsavarodni Pesten! Igen. Készítettem pár új demo nótát és akad közreműködés is. Ezeket tavaly nyáron csináltam, amikor otthon töltöttem pár hónapot. Folyamatosan dolgozok az új számokon, rengeteg alapzenét szedtem össze és a szövegeket is folyamatosan írom. Amit biztosra tudok mondani, hogy lesz lemez, erre az évre tervezem, de hogy pontosan mikor, azt nem tudom, mivel a zenélés jelenleg csak a második. Az ember folyamatosan változik, mindig mást akar. Még egy jó ideig biztosan távol leszek, most az elsődleges tervem, hogy diplomát és tapasztalatokat szerezzek.

BASE: A következő lemezről lehet már tudni valamit? Milyen közreműködések lesznek rajta?
STEVE: Minden szöveget én reppelek, nem lesz közreműködes MC-kel!
BASE: Az durva. Manapság nem nagyon csinálnak már ilyen lemezt. Lehet tudni, hogy milyen hangulatot fog hozni az új cucc?
STEVE: Abszolút az én hangulatomat fogja követni és semmilyen megszokott vonalhoz nem fog hasonlítani. Ha érzed, hogy kezdesz felnőni, akkor már tudod mi az, amit mondhatsz, és mi az, ami nem te vagy, tehát nem eszel meg akármilyen szart. Kezdenek beérni a szövegeim, szóval ezt tekintem az első igazi lemezemnek, az eddigi cuccaim csak kisérleti próbálkozások voltak. A Nagyapámra 2 a lemez előfutára, a myspace-emen és a youtube-on is elérheti bárki.
BASE: Említetted, hogy sok tapasztalatot szereztél az utazásaid során és hogy sokat változol. Most, hogy már van összehasonlítási alapod, hogyan látod az itthoni helyzetet? Most nem feltétlen csak a hip-hopra gondolunk...
STEVE: Sok élettapasztalatot szereztem, persze minden formában sokat alakít rajtad, ha huzamosabb ideig idegen országban, más kultúrában élsz. Jobban megismered magad, megtanulsz értékelni sok mindent, amit eddig le se szartál. Szeretem Budapestet, olyan dolgok, klubbok és élet van, amit máshol biztos nem kapsz meg, szóval szeretek otthon is lenni, sok haver, jók a nők és ott a közönségem is. Az életkörülmények sajnos elég fapadosak, persze ha van pénzed, jól tudod érezni magad, ez nem is kérdés! Viszont a középréteg, akiket a jelenlegi mocskos politikai rendszer megnyomorít, nem a sok pénzről híres, hanem a nehezen kifizetett számlákról. Az új trackek részben tükrözik azt, hogy mit gondolok és mit hogyan látok.
BASE: És hogyan látod a magyar hip-hopot? Szerinted mi változott itthon? Mondhatsz pár nevet is, ha gondolod.
STEVE: Homályosan... számomra kevés az értékelhető szöveg. Zenei téren nagyon durva producerek vannak! Egyelőre nagyon belterjes közösség a magyar hip-hop, persze egyre színvonalasabb és akadnak tehetséges újak is. Sok embernél megállt az idő, úgy értem sokan még mindig a 17 éves lázadásukat élik, nekem unalmas azt hallgatni, hogy kinek mekkora arca van, ki kit tud megbaszni vérbeforgatva... Most a csapból is ez folyik. Holott a többsége anyuci pénzéből jár spanglit venni és adja elő magáról a tapasztalt MC-t.
BASE: Klipet tervezel a jövőre nézve?
STEVE: Szeretném, ha a klipp előbb érkezne, mint a lemez, a Nagyapámra 2-nek fix, hogy lesz, de szeretnék többet is.
BASE: Közreműködtél a "Beatmarket - Krekk" című debütlemezen is egy számban. Mi a véleményed róluk?
STEVE: Nem sok közreműködést csináltam eddig és a jövőben sem fogok. A Beatmarkettel spontán jött, a neten fixáltuk le. Tehetségeseknek tartom őket!
BASE: Üzensz valakinek valamit?
STEVE: Üdvözlök mindenkit és köszönöm Nektek az interjút.
BASE: Mi is köszönjük és további sok sikert az életben. Várjuk a lemezt, písz.
Add továbbHozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!
© Copyright 2009. BASE Online. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található összes tartalom - beleértve a BASE embléma, hang- és mozgóképanyagok, képek és egyéb grafikai elemek - felhasználásához a készítők engedélye szükséges.
"Ez mi ez a BASE?" | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat