Jay-Z tulajdonképpen csak megerősítette az egy ideje már keringő pletykákat, miszerint elhagyja a Def Jam lemezkiadót, ahol 3 évig elnöki posztot töltött be és olyan klasszikus lemezei jelentek meg a label gondozásában, mint az "In My Lifetime" trilógia, vagy a "Blueprint". Hallgatható "Death of Autotun" single a lap alján!
Tavaly szerződést kötött a Live Nation koncertszervező céggel,és éppen készül megállapodni a Ticketmaster jegyterjesztői hálózattal. Sean Carter nem véletlenül az egyik leggazdagabb és legsikeresebb előadó. Az a fajta, aki nem csak a zenéhez, de az üzlethez is ért...
"Szerencsés vagyok, hogy elnöki posztot tölthettem be a Def Jam-nél az elmúlt 3 évben. Örömmel látom, hogy a világ legdinamikusabb előadói, és a tehetséges, elkötelezett vezetők a legjobb tudásuk szerint építik a zenei vállalkozást. Most ideje új kihívások elé néznem. Örültem a lehetőségnek, hogy hozzájárulhattam a Def Jam örökségéhez és segíthettem a cég művészi sikerét."
Legújabb dobása, a június 6-án megjelenő “D.O.A. (Death of Autotune)” című single. Rengetegen használnak mostanában autotune effektet, de egyre többen kezdték is kinyilvánítani nemtetszésüket ezzel kapcsolatban. Erről szól pl. a két New York-i old school arc, Buckshot és KRS-One legutóbbi, "Robot" című trekkje is, viszont Jay szerint ez egy nagyszerű eszköz is lehet, ha vannak mögötte igazi dallamok.
Megerősítették azt is, hogy nemsokára érkezik 11. szólóalbuma, a "The Blueprint 3". Ennek első része többszörös platina státuszt ért el és azóta is Jay-Z egyik legdurvább albumaként emlegetik. Megjelenésének 8. évfordulóján, egészen pontosan szeptember 11-én fog napvilágot látni az új lemez, Jay ennek kapcsán nyilatkozta:
"Ez a nap volt az amikor az első Blueprint megjelent, emellett viszont sajnos egy nagyon szomorú nap is a történelmünkben. Már van is egy csodálatos elképzelésem az új lemezbemutató show kapcsán. A bevételeket mind jótékony célokra fogjuk fordítani, ezen kívül már megvan a fejemben egy durva helyszín és sok más előadót is szeretnék bevonni. Nagy lesz."
Várjuk a fejleményeket!
Az új Jay-Z - Death of Autotune szám meghallgatásához, használd a lenti lejátszót!