Összegyűjtöttünk pár májusban megjelenő lemezt, amiket szerintünk érdemes beszerezni. Mindegyikről találhattok pár infót, többek közt, hogy kik lesznek a várható közreműködők, milyen a várható trekklista és melyik számokból készültek albumelőzetes videoklippek.
DJ Vadim - U Can't Lurn Imaginashun
Kiadó: BBE
Megjelenik: 2009. május 12.
"Ez a képzelet felfedezése, mert a zenéléshez nem elég egy szoftver, ezt nem tanulhatod egyetemen, saját magadnak kell felfedezned" DJ Vadim

DJ Vadim már többször is megfordult Budapesten. Számtalan mixtape, EP és Single lemez mellett megjelent már négy szóló albuma is. A "The Soundcatcher" című lemezen körzeműködik Sena is az Irie Maffia-ból. 2008-ban komoly betegségben szenvedett, mégis turnézott, nem kisebb nevekkel, mint DJ Krush és Slick Rick és emelett még maradt ideje az új albuma elkészítésére. Ez lesz sorban az ötödik, a "U Can't Lurn Imaginashun" címet viseli, és május 12-én jelenik meg. DJ Vadim nem egy átlagos producer, új albuma még betegebb lesz, egy újabb felfedező utazás a zenében, egy színes és változatos cucc, amin - ahogy tőle megszokhattuk - több stílus keveredik majd a hiphop-tól a reggae-n át, a soul-on, a downtempon keresztül az elektronikáig.
Várható trekklista:
01. Soldier feat. Big Red, 5Nizza (Produced By : DJ Vadim)
02. R3 Imaginashun (Produced By : DJ Vadim)
03. That Lite feat. Juice Lee, Rjay (Produced By : DJ Vadim)
04. Thrill Seeker feat. Sabira Jade (Produced By : DJ Vadim)
05. Beijos feat. Heidi Vogel (Produced By : DJ Vadim)
06. Saturday feat. Pugz Atomz (Produced By : DJ Vadim)
07. Strictly Rockers 215 (Produced By : DJ Vadim)
08. Under Your Hat feat. Kathrin deBoer, Governor Tiggy (Produced By : DJ Vadim)
09. Game Tight (Produced By : DJ Vadim)
10. You Are Yours feat. Yarah Bravo (Produced By : DJ Vadim)
11. Maximum feat. La Methode (Produced By : DJ Vadim)
12. I Want To Shout Out feat. Sabira Jade (Produced By : DJ Vadim)
13. Always Lady feat. Pugs Atomz, Wes Restless (Produced By : DJ Vadim)
14. Pink Stiletoes feat. Sunny (Produced By : DJ Vadim)
15. Thrill 103 (Produced By : DJ Vadim)
16. Rock Dem Hot (Produced By : DJ Vadim)
17. Hidden Treasure feat. Sabira Jade, Kwasi Asante (Produced By : DJ Vadim)
18. Tu He Ma Ne Toddy (Produced By : DJ Vadim)
Eminem - Relapse
Kiadó: Aftermath/Interscope/Shady
Megjelenik: 2009. május 19.
Eminem nyilatkozata szerint ezen a lemezen tényleg sikerült felülmúlnia magát.

Slim Shady közel öt év után új nagylemezzel jelentkezik, a korong "Relapse" névre hallgat, 20 trekket tartalmaz és május 19-én kerül a boltokba. Az első "We Made You" című, mondhatni tipikusan Eminemes botrányklippet csak pár hete mutatták be, de máris itt a legújabb albumelőzetes video a "3AM". Ez egy nagyon hatásos, véres és beteg klip, pont olyan képi megjelenítésben, amilyet ez az őrült szám igényel. Nézzétek meg mindkettőt!
Várható trekklista:
01. Dr. West (Skit) 01:29
02. 3am 05:20
03. My Mom 05:20
04. Insane 03:01
05. Bagpipes From Baghdad 04:43
06. Hello 04:08
07. Tonya (Skit) 00:43
08. Same Song & Dance 04:08
09. We Made You 04:30
10. Medicine Ball 03:57
11. Paul (Skit) 00:19
12. Stay Wide Awake 05:20
13. Old Time’s Sake f. Dr. Dre 04:35
14. Must Be The Ganja 04:03
15. Mr. Mathers 00:42
16. Deja Vu 04:43
17. Beautiful 06:32
18. Crack A Bottle f. Dr. Dre & 50 Cent 04:58
19. Steve Berman (Skit) 01:29
20. Underground/Ken Kaniff 06:19
Busta Rhymes - Back On My B.S.
Kidaó: Flipmode/Universal Motown
Megjelenik: 2009. május 19.
"Amikor azt mondom, hogy visszatértem, nem csak emlékeztetni akarom az embereket a régi cuccaimra, hanem azt akarom, hogy a lemez elejétől a végéig érezzék ugyanazt a fílinget" Busta Rhymes

Hosszú szünet után elérkezett végre az ideje egy új Busta Rhymes albumnak is. Három neves kiadó (Flipmode, Aftermath, Interscope) gondozásában lát napvilágot a lemez május 19-én és végül a korábban emlegetett "Before Hell Freezes Over" helyett a "Back on My BS" címet kapta. Az őrült stílusáról híres MC elmondása szerint olyan előadókkal szeretett volna együtt dolgozni, akikkel eddig nem igazán volt rá esély. Erre talán a legvadabb példa a Linkin Park, de azért a hanganyag főként a hip-hop nagy neveit vonultatja fel. Legkülönfélébb stílusokat képviselő arcok fognak prezentálni a lemezen, legyen szó akár Wu-ról, dirty south MC-kről, de szintén közreműködik pl. Nas, The Game, vagy Mary J. Blige. Egy interjúban elhangzottak szerint Busta producereit sem akárhogy válogatta össze. Számíthatunk majd megszokott Neptunes és Timbaland slágerekre, ezen kívül többek közt Dr. Dre, Swizz Beats, J Dilla és Kanye West szolgáltatja majd a húzós ütemeket. Mindezen felül Busta két új zenével robbant nemrégiben: az egyik a "Watch Ya Mouth" című single lemez, de a hip-hop site-ok egy ideje Lil' Fame-el (M.O.P.) közös "The Game Room" című számától hangosak.
Várható trekklista:
01. We Made It feat. Linkin Park (Produced By : Cool & Dre ; Mike Shinoda ; Timbaland)
02. Don’t Touch Me (Throw Da Water On ’Em) (Produced By : LV ; Sean C)
03. Don’t Believe Them feat. Akon, T.I. (Produced By : Cool & Dre)
04. Decisions feat. Jamie Foxx, John Legend, Mary J. Blige, Common (Produced By : Kanye West ; Dr. Dre)
05. I’m Gonna Get Mine (Produced By : DJ Scratch ; Rick Rock)
06. If feat. Nicole Scherzinger (Produced By : Rick Rock)
07. G Stroll feat. Pharrell, Ne-Yo (Produced By : Neptunes)
08. Kill Dem feat. Tosh (Produced By : Neptunes)
09. Let Me Show You (Produced By : DJ Scratch ; Busta Rhymes)
10. Right Now (Produced By : Dr. Dre ; Focus)
11. Blown feat. T-Pain (Produced By : Cool & Dre)
12. Hits 4 Days feat. J. Holiday (Produced By : Dready Beats)
13. Don’t Touch Me (Throw Da Water On ’Em) (Remix) feat. Reek Da Villain, Spliff Star, Lil Wayne, Nas, The Game, Big Daddy Kane (Produced By : LV ; Sean C)
14. Throw It Up feat. Ludacris, Lil Wayne (Produced By : Cool & Dre)
15. Samurai feat. Ghostface Killah, Raekwon, Method Man
Fat Joe - Jealous Ones Still Envy 2 (J.O.S.E. 2)
Kiadó: EMI Music
Megjelenik: 2009. május 19.
Az 2001-es "Jealous Ones Still Envy" című album második része. Fat Joe szerint az volt eddig a legkiemelkedőbb albuma és annál jobbat azóta még nem tudott csinálni.

Fat Joe, a legendás D.I.T.C. egykori tagja az utóbbi egy évben nem volt annyira előtérben. 2008-as nagylemeze az "Elephant In The Room" nem volt nagy siker, nem is adtak el belőle túl sokat. Ez részben annak is köszönhető, hogy összeszólalkozott 50 Cent-tel. Az új lemezével nem titkoltan vissza szeretné szerezni a rajongóit és meg akarja mutatni, hogy ő még mindíg a legendás Fat Joe. A korong címe "Jealous Ones Still Envy 2", ami a 2001-es "Jealous Ones Still Envy" című lemez folytatása, nem csak címben, de hangzásban és koncepcióban is. Ez biztos egy durva cucc lesz, elég ha ránézünk a közreműködők sorára: Lil Kim, Fabolous, T-Pain, Akon, Lil Wayne, OZ, T.A., Rico Love, Ben Soir és Raekwon. A lemez előzeteseként egy videoklip is készült Akon közreműködésével, a címe "One". Nézzétek meg!
Várható trekklista:
01. Winding On Me feat. Ron Browz, Lil Wayne
02. Hey Joe
03. One feat. Akon
04. Put You in the Game feat. T Pain
05. Congratulations feat. Rico Love, TA
06. Cup Cake
07. Me And My Bitch
08. Pornstar feat. Lil Kim
09. Here We Go feat. Rico Love, Fab
10. Music
11. Ice Cream
12. Does Anybody Know Part 2
Guru - Guru 8.0: Lost And Found
Kiadó: 7Grand
Megjelenik: 2009. május 19.
"A műfaj tévúton jár, sokan mondják, hogy a hiphop halott, vagy csak arról beszélnek, hogy mire lenne szükség és mi hiányzik. Mi gondoskodunk a megoldásról és válaszokat adunk." Guru

Gurut már láthattuk Magyarországon, ő az első bostoni MC, akit megismerhettek a hiphop rajongók... Legendás csapata a Gang Starr, a hatodik "The Ownerz" című album után, máig tisztázatlan okok miatt feloszlott. Azóta Guru new york-i producer barátjával, Solar-al megcsinálta saját kiadóját, a 7Grand-ot. Május 19-én napvilágot lát (a Jazzmatazz sorozattal együtt) a nyolcadik szóló lemeze "Guru 8.0: Lost And Found" címmel. Az albumon feltűnnek nevek a 7Grand kiadóból, mint a legendás lemezlovas Doo Wop, vagy a brit soul énekes Omar. Hamarosan egy klip is készül az albumról “Divine Rule” címmel. Guru elmondása szerint nemfog csalódást okozni a rajongóknak, akik megszokták a szövegei alatt a Premier bíteket, és Solar-ral olyan párost alkotnak, amire a hiphopnak nagy szüksége van.
Várható trekklista:
01. Lost & Found (3:42)
02. Fastlane (3:22)
03. Ride (Feat. Omar) (3:28)
04. No Gimmick Shit (Feat. Doo Wop) (2:58)
05. Read Between Tha Linez (Feat. Solar K Born & High Power) (3:29)
06. Best Of My Yearz (3:03)
07. Divine Rule (2:23)
08. When U Least Expect (Feat. K Born and High Power) (2:57)
09. After Time (Feat. Solar) (2:32)
10. Those Dayz R Gone (2:42)
11. Stop Frontin (2:48)
12. Own Worst Enemy (3:54)
13. Cee What We Do (3:23)
14. Love-Hate Thang (3:23)
15. It's A Shock (2:27)
16. 6 Cipher (Feat. K Born and Highpower) (3:29)
17. 7 Grand Off Tha Chain (3:18)
Method Man & Redman - Blackout 2
Kiadó: Def Jam
Megjelenik: 2009. május 19.

Az 1999-es "Blackout" című hiphop klasszikus a megjelenés után három hónappal platina lemez lett és a mai napig körülbelül másfél millió példányt adtak el belőle világszerte. Most 10 év után itt a folytatás a "Blackout 2". Az album munkálatai tavaly kezdődtek, a felvételeket Redman saját stúdiójában vették fel, ahogy ő mondta: nyugodtabban megy a munka, nincs időre hajtás, nincs külön hangmérnök. Annyit már tudni lehet, hogy a producerek közt szerepelni fog Pete Rock, Rockwilder, DJ Premier és Eric Sermon is, aki az első "Blackout"-ra csinálta a zenéket. Hallható lesz rajta még Keith Murray, Eric Sermon, Saukrates, Ready Roc, Streetlife, Raekwon, Ghostface Killah, Poo Bear, Melanie Rutherford és Bun B. Az utóbbival készített közös trekk, a "City Lights" már megjelent single formában. A lemezről már látható az "A-Yo" című videoklip és nemsokára jön a második video is "Mrs. International" címmel. Összességében, aki hallotta a "Blackoutot", az tudja, hogy ezt nem szabad kihagyni, aki pedig még nem, az hallgassa meg most és tudni fogja, hogy miért mondjuk ezt.
Várható trekklista:
01. BO2 (Intro)
02. I'm Dope Nigga
03. A Yo (feat. Saukrates) (prod. by Pete Rock)
04. Dangerus MCees
05. Errbody Scream (feat. Keith Murray)
06. Hey Zulu
07. City Lights (feat. Bun B) (prod. by Nasty Kutt)
08. Father's Day
09. Mrs. International (skit)
10. Mrs. International (feat. Erick Sermon) (prod. by Buckwild)
11. How Bout Dat? (feat. Ready Roc, Streetlife)
12. Dis Iz All 4 My Smokers
13. Lock Down (skit)
14. 4 Minutes to Lock Down (feat. Raekwon, Ghostface Killah)
15. Neva Heard Dis B4
16. I Know Sumptin (feat. Poo Bear)
17. A Lil Bit (feat. Melanie Rutherford)
![]()
2009. 05. 13. 15:44
Snowgoons featuring Savage Brothers & Lord Lhus - A Fist In The Thought
Kiadó: Babygrande Records
Megjelenés: 2009 május 26.

A Snowgoons nevű német producer duó két tagja (DJ Illegal és DJ Waxwork) talán az utóbbi évek legismertebb európai hip-hop arcai lettek. Főként klasszikus zenei alapú mintáikkal jellegzetes hangzást teremtettek, 2007-es "German Lugers" című albumukon nem kisebb nevek tették tiszteletüket, mint Sean Price, MED, Jus Allah, Chief Kamachi, Celph Titled, vagy Reef The Lost Cauze. Ezt követte pár mixtape, majd a 2008-as "Black Snow" lemez, erről néhány nevet említve: Smif-N-Wessun, Ill Bill, Slaine, Outerspace, Killah Priest, Slaine, Defari és így tovább. A két DJ idén sem adja alább, nemrég bejelentették, hogy már célegyenesben a legújabb produkció, amin - az eddiekhez képest rendhagyó módon - még kevésbé ismert MC-k: Lord Lhus és a Savage Brothers lesznek hallhatók. A cucc igazi hardcore hip-hop albumnak ígérkezik, eddigi infók alapján közreműködik majd rajta Reef the Lost Cauze, Viro the Virus, Brainstorm, King Syze, Planet X és Sean Price. Semmi skit, semmi töltelék átvezetés, csak 17 kemény trekk és durva rap. A hanganyagot május 26-án már mindenki a lejátszójában tudhatja, természetesen most is a Babygrande Records jóvoltából. Ha pedig ez sem lenne elég, még az idei évben számíthatunk egy új Snowgoons albumra is, ami valószínűleg az első két nagylemezhez hasonló koncepcióval készül és a "Trojan Horse" címet viseli.
Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!
© Copyright 2009. BASE Online. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található összes tartalom - beleértve a BASE embléma, hang- és mozgóképanyagok, képek és egyéb grafikai elemek - felhasználásához a készítők engedélye szükséges.
"Ez mi ez a BASE?" | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat