Idén július 14-én végre megjelenik a várva várt első La Coka Nostra nagylemez, "A Brand You Can Trust" címmel. Ill Bill, Big Left, Slaine és az egykori legendás House Of Pain tagjai egy olyan produkciót hoztak létre, amivel biztosan felkeltik az érdeklődést minden hip-hopot figyelemmel kisérő embernél.

Az eddig hallottak és a tagok elmondása szerint is egy igazi durva hip-hop klasszikusra számíthatunk minden tekintetben. Alig több, mint egy hónapot kell már csak várnunk a La Coka Nostra első "A Brand You Can Trust" címet viselő nagylemezére. Az utóbbi időkben sokszor találkozhattunk ezzel a névvel az eddig kilőtt válogatások, videoklipek vagy a nemrég véget ért "bring tha noize tour" nevű nagyszabású turné kapcsán. A formáció tehát rövid időn belül hatalmas ismertségre tett szert, annak ellenére, hogy eddig még nem adtak ki nagylemezt. A korongot olyan előadók verzéi színesítik, akiknek a nevük garanciának számít: Snoop Dogg, Sick Jacken, Psycho Realm, Bun B, Q-unique, Immortal Technique, Sen dog és B-real a Cypress Hill-ből. Ezen felül a napokban közzé tették a “Choose Your Side” című számot Bun-B közreműködésével (amit a La Coka myspacen tudtok meghallgatni), a lemez borítóját és a trekklistát is. Szóval nemsokára jön a La Coka Nostra! Addig is nézzétek meg a két eddig megjelent videoklipet és hallgassátok az új trekket. Choose your side!

Friss hír, hogy Big Left nem tagja már a csapatnak. Hivatalos közleményt nem adott ki a La Coka Nostra ez ügyben, de értesülések szerint nagy összeveszésről nincs szó, így kíváncsian várjuk mi lehet az igazi ok.
Trekklista:
1. Bloody Sunday (featuring Big Left & Sen Dog of Cypress Hill)
2. Get You By
3. Bang Bang (featuring Snoop Dogg)
4. The Stain
5. I’m An American (featuring B-Real of Cypress Hill)
6. Brujeria (featuring Sick Jacken of Psycho Realm)
7. Once Upon A Time
8. Cousin Of Death
9. Choose Your Side (featuring Bun B of UGK)
10. Hardcore Chemical
11. Soldier’s Story (featuring Sick Jacken of Psycho Realm)
12. Gun In Your Mouth
13. Nuclear Medicinemen (featuring Q-Unique & Immortal Technique)
14. That’s Coke
15. Fuck Tony Montana (featuring Sick Jacken of Psycho Realm & B-Real of Cypress Hill)
Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!
© Copyright 2009. BASE Online. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található összes tartalom - beleértve a BASE embléma, hang- és mozgóképanyagok, képek és egyéb grafikai elemek - felhasználásához a készítők engedélye szükséges.
"Ez mi ez a BASE?" | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat