BASE Online

PhotoPress

Belépés

 
 

James Dewitt Yancey
aka J Dilla, Jay Dee

1974-2006 / Rest In Peace

A lassan 3 éve elhunyt MC-producer munkásságát legendaként emlegetik. Az utóbbi időkben sokaknak ismerőssé vált ez a név még hazánkban is, bár J Dilla zenei karrierjének kezdete sokkal korábbra vezethető vissza. Halála megrázta a hip-hop világát és zenéi még mindig nagy, sőt egyre nagyobb hatást gyakorolnak az egész műfajra. Na de térjünk vissza a kezdetek kezdetéhez...

1974 február 7-én, McDougall-tól és East Nevada-tól nem messze, 7 mérföldre Detroit-tól megszületett James Dewitt Yancey. A zenéhez való kötődés mondhatni családi hagyomány, édesanyja operaénekesnő, apja jazz basszista. Így aztán nem meglepő, hogy a fiatal James az otthoni lemezgyűjteményt kutatva belemerült többek közt olyan fekete zenei stílusokba, mint a jazz, soul, funk. A '90-es évek elején, a hip-hop kultúra hódításának köszönhetően mc-zéssel kezdett foglalkozni, ezen kívül pedig a régi felvételek mintázása, vagyis a sampling keltette fel a figyelmét. Kezdetben kazettái és magnói segítségével próbálta megteremteni saját zenei világát.

Ezalatt a Pershing High School-ban összehozta a sors pár hozzá hasonló beállítottságú fiatal sráccal (Baatin és T3), akikkel később Slum Village néven alapítottak csapatot, de még ezelőtt egyik barátjával Phat Kat-tel összeállt és 1st Down néven kezdtek zenélni. Első kiadványuk az "A Day Wit' The Homies EP" volt, ami
a Payday Records gondozásában jelent meg és két trekket, plusz a hozzájuk tartozó instrumentálokat, akapellákat, valamint cenzúrázott verziókat tartalmazta. A dolog különlegessége, hogy ezáltal ők lettek az első detroiti hip-hop csapat akiket komolyabb kiadó szerződtetett. Az ezt követő években került előtérbe a Slum Village nevű formáció, a '96-os és '97-es év az első albumuk (Fan-tas-tic) munkálataival telt Jay Dee otthoni stúdiójában, a zenei alapok egytől egyig az ő szerzeményei. A lemez kézzelfogható formában csak 8 évvel később jelent meg, viszont underground körökben jelentős hírnévre tettek szert.

Eközben persze producerként is ívelt a karrierje, számos albumot gazdagítottak az ütemei, pl. a Pharcyde '95 novemberében megjelenő Labcabincalifornia című lemezét, melyen zenéi elég szép számmal kaptak helyet. Arról nem is beszélve, hogy összeállt a legendás A Tribe Called Quest két tagjával, Q-Tip-el és Ali Shaheed Muhammad-el, létrehozva így a The Ummah nevű kollektívát, melyhez számtalan nagy sikerű felvétel köthető. Olyan neves előadók lemezein szerepeltek zenéik, mint pl. Busta Rhymes, Da Bush Babees, Keith Murray, Raphael Saadiq, Whitney Houston, stb... továbbá hivatalos formában megjelenő remixeik láttak napvilágot többek közt Michael Jackson és Jamiroquai dalaiból. Mindezt megkoronázta, hogy Janet Jackson "The Velvet Rope" című albumáról készült egyik single lemez, a "Got 'til It's Gone" - melynek zenei alapja szintén a The Ummah-hoz köthető - 1998-ban Grammy díjat kapott. Még a '90-es évek elején kezdett kialakulni egy másik csoportosulás, a The Soulquarians, melyben aztán - ?uestlove, Bilal, Common, D'angelo, Erykah Badu, James Poyser, Mos Def, Q-Tip és Talib Kweli mellett - Jay Dee is helyet kapott. Főként a Neo-Soul irányzatot képviselték és az általuk fémjelzett kiadványok közül több is platina vagy arany státuszt ért el. Ez a kollektíva elvileg a mai napig létezik, bár közös albumról valójában soha nem volt szó.

Dilla zeneileg előremutató alkotásai

2000 júniusában a Slum Village ismét robbantott, megjelent második albumuk a Fantastic, Vol. 2, melyen nem kisebb nevek tették tiszteletüket, mint Pete Rock, Common, Busta Rhymes, Kurupt, D'angelo, Q-Tip... Nem meglepő, hogy elég nagy visszhangja lett, különböző cikkek jelentek meg róluk, hol Dilla zeneileg előremutató alkotásait dícsérve, hol pedig nemes egyszerűséggel a rapzene megmentőinek nevezve a csapatot. 2001 februárjában elkészült első szólóalbuma, a Welcome To Detroit, melyen közreműködőként helyet kapott régi 1st Down partnere, Phat Kat, valamint itt debütál a későbbi Slum Village tag, Elzhi is.

A következő évben Jay úgy dönt, kilép a csapatból és megkezdi szólókarrierjét, az MCA Records-nál. Mivel ismertebb volt producerként, elkezdett készíteni egy olyan albumot, ahol kivételesen nem saját zenékre rappel, hanem helyette kedvenc ütemgyárosai szolgáltatják azokat, pl. Nottz, Kanye West, Pete Rock, Waajeed, ?uestlove és Karriem Riggins (ez az album végül csak 2008-ban látott napvilágot "Pay Jay" címmel). Még a 2003-as évben készült el a detroiti illetőségű Frank-N-Dank debütáló albuma is "48 Hours" címmel, az elejétől végéig J Dilla Bítekkel, ezen kívül elkezdte másik, "Ruff Draft" című szólóját, mely mindössze egy ep-nek indult, viszont a Stones Throw által 2007 márciusában kiadott verziójából az első héten több mint 8000 példány fogyott el. Közben kapcsolatba került Madlib-el, így LA és Detroit között küldözgették egymásnak zenéiket, majd az azokra felvett verzéket. Ennek eredménye a Jaylib nevű formáció és a 2003-ban kiadott "Champion Sound" című album. Ezt azóta is sokan emlegetik, ami nem is csoda... 2008-ból visszanézve is valóban egy igencsak előremutató alkotás. 2004-ben Jay Dee Los Angeles-be költözött és tavasszal megkezdték a Jaylib turnét. A zenélés sem állt meg, sorra jelentek meg beat tape-ek és az internetes fájlmegosztásoknak köszönhetően futótűzként terjedtek a hallgatók között.

A sikereket csak egy valami tudta beárnyékolni, méghozzá Dilla egészségügyi problémái. Ekkor már sokan gyanakodtak, de nyilvánvalóvá csak akkor vált, amikor európai turnéján kénytelen volt tolószékben ülve előadni számait. Mint kiderült, egy ritka vérbetegségben szenvedett és sajnos az állapota nem javult, így két kislányát hátrahagyva 2006 február 10-én, három nappal 32. születésnapja után és utolsó, "Donuts" című instrumentális albumának kiadási napja után elhunyt. Félbehagyott albuma, a "The Shining", 2006 augusztus 6-án jelent meg, ezen kívül számos előadó fejezi ki tiszteletét emlékszámokkal, koncertekkel a mai napig, zenéi megtalálhatók különböző mixtape-eken, pár lemezét újra kiadták és újabb instrumentális anyagok is előkerültek. Idén jelent meg öccsének (Illa J) albuma is, melyen kizárólag Jay Dee ütemek találhatók.

Egy kiemelkedő alakját veszítette el a műfaj és a hallgatóság. J Dilla valami újat teremtett, évekkel ezelőtt kitaposta az utat sok mai beatmaker-nek. Hátrahagyott zenéi tovább éltetik és gondoskodnak róla, hogy senki ne felejtse el... hát, nem is fogjuk.

Dillázs / Dillage - A Tribute To J Dilla ingyenesen letölthető lemez

Idén tavasszal készült el az S*10 gondozásában egy emlékválogatás, ami a "Dillázs" címet kapta. Jay Dee zenéire reppelnek hazai arcok, név szerint Bankos, Zsola, AKR, Fura, Norba, Essemm, Ponza, Balek, Vanis, Azur, Bobakrome, Eckü és Orizatriznyák akinek a Spasszíva című trackjéből készült egy szerintünk ötletes videoklip is. Az album csak korlátozott példányszámban került gyártásba, viszont mindenki számára ingyenesen letölthető.

Nyugodjon békében!

Diszkográfia:
  • J Dilla - Jay Stay Paid (2009 június 2.)
  • J Dilla - Dillanthology (2009)
  • J Dilla - Pay Jay (Unreleased MCA Album) (2008)
  • J Dilla - Jay Love Japan (2007)
  • J Dilla - Jay Deelicious 95-98: The Delicious Vinyl Years (2007)
  • Jaylib (Jay Dee + Madlib) - Champion Sound - Complete Set (2007)
  • J Dilla - Ruff Draft (2007)
  • J Dilla - The Shining (2006)
  • J Dilla - The Shining Ep (2006)
  • J Dilla - Donuts (2006)
  • J Dilla - Welcome 2 Detroit (Instrumental) (2005)
  • Jaylib (Jay Dee + Madlib) - Champion Sound (2003)
  • J Dilla - Welcome 2 Detroit (2003)
  • Slum Village - Fantastic, Vol. 2 [Bonus Tracks] (2002)
  • Slum Village - Best Kept Secret EP (2000)
  • Slum Village - Fantastic Vol. 2 (2000)
  • Slum Village - Fan-Tas-Tic (Vol. 1) (1997)
Dillázs: Ugrás a lemez letöltéséhez!
Video: Phat Kat feat. Elzhi - Cold Steel (produced by J Dilla)
Add tovább

Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!

  • BASE 2009.05.23. - 17:10
    BASE
    Örülünk, hogy tetszett a cikk és nyugodtan megoszthatod a Dillaval kapcsolatos élményeidet akár itt is. Minket is érdekel a téma ;)
  • etik 2009.05.23. - 15:23
    etik
    Órákig olvasgatnék még róla. Sajnos ez a nem a wikipédia, nem lehet belenyúlni, mert pár érdekességet még én is megosztanék a géniuszról. De hát utólag... Eleve örülök, hogy a BASE foglalkozik a témával, és nem a popgumicukor van terítéken. Hiszem, hogy Dilla befolyásoló tényező a modern underground életben, a neo soul, slam poetris, jazzes, akár absztrakt detroiti vonal még mindig a miénk, és nem tudják fuxxos pénzéhes senkik megölni, kiforgatni, megerőszakolni. Egyedül Kanye Westben csalódtam, aki enyhén elszállt, és magára akasztotta a zseni jelzőt. Ilyen téren elszállhatott volna kegyetlenül Pharell Williams is, de ő hiába alkot sokszor mainstream előadóknak mainstream zenét, valahol még mindíg real. Hiába reklám arc Talib Kweli, ha értékes üzenettel, és saját fló-val rendelkezik... Van még egy nagy örömöm. Itt Magyarországon erős a vonal, és ügyesen perforálja magát a nyálas árenbí-elektro-álkrunk elől (pl.: Rihanna, Lady Gaga, Fergie, fiftiszent, majka, oglidzsi, Dzsásztintimberlék). Szóval éljenek a modern költők, zugzenészek, Dilla - hívők, betegek, JazzMacskák, Stones Throw - tagok, értelmiség, egyszerűbb zeneéhesek, kreatívok, lemezgyűjtők, poprapből kiábrándult, fanatikusok!!!

    BékE! E.T.I.K.
  • kurta 2009.05.16. - 15:05
    kurta
    R.I.P
  • AKRokodiloskODO 2009.05.05. - 11:55
    AKRokodiloskODO
    olvassatok ,töltsétek, irjatok
  • Talib 2009.05.05. - 11:52
    Talib
    1974-2006.