BASE Online

PhotoPress

Belépés

 
 

Endemic

Terminal Illness

No Cure Records

2009 március 24.

Közreműködők: Timbo King, Planet Asia, The Wisemen, Sean Price, Ruste Juxx, Sav Killz, Leathaface, Melanin 9, Cyrus Malachi, Masikah, Killah Priest, Letia LaRock, C Mone, Sima Lee, DJ Furious P, Nasheron, Hell Razah, Kevlaar 7

Producerek: Endemic

Valószínűleg sokan kérdően néznek most a képernyőre, de az az egy biztos, hogy ezután a hip-hop arcok felkapják majd a fejüket az Endemic név hallatán. "Ez nem feltétlenül az az album, amire az emberek számítanak, mikor a brit hip-hop-ra gondolnak" - nyilatkozta a nottingham-i producer és ehhez elég, ha egy pillantást vetünk a borítóra. Elmondása szerint a korai N.W.A. és Public Enemy zenék voltak rá nagy hatással és az album stílusa leginkább a '90-es évek new york-i vonulatához hasonlítható.

A napjainkban igen erősnek mondható amerikai mezőny ellenére is sikerült egy kiemelkedően komoly albummal debütálnia, amit klasszikus soul alapú hangminták, dinamikus ütemek és a (nem akármilyen) közreműködők névsora tesz unikummá.

Ez az a lemez amiről kár trekkeket kiemelgetni, ugyanis mindegyikben van valami plusz. Vegyünk csak például egy Timbo King - Planet Asia kombót, egy Ruste Juxx - Triple Darkness féle US-UK kollabót, vagy egy kizárólag női mc-ket (Letia Larock, C Mone, Sima Lee) felvonultató trekket. Ezen felül tiszteletét teszi még Sean Price, Killah Priest, The Wiseman, M9, Hell Razah, Kevlaar 7, Sav Killz, stb...

Nem egy könnyen felejthető produkcióról van szó, tehát mindenkinek ajánlott, mert ezt tényleg mindenkinek hallania kell.

Endemic myspace: www.myspace.com/endemicproductions
Add tovább

Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!

  • DuckyBoi 2009.05.27. - 04:44
    DuckyBoi
    Na ez a lemez iszonyatosan tetszett az egész,végre valami színfolt jók a közreműködések az alapok amire rá flesseltem nagyon a Comin To Kill feat Sean Price,Ruste Juxx,Sav Killz, de ez még változhat mert csak párszor hallottam.Real Hip Hop motyó ajánlom.
  • Zack793 2009.05.09. - 11:55
    Zack793
    egyszerűen hatalmas album.kihagyhatatlan.