Eminem
Relapse
Interscope / Aftermath / Shady
2009. május 19.
Közreműködők: Dr. Dre, 50 Cent
Producerek: Dr. Dre, Eminem, Trevor Lawrence, Mark Batson, Dawaun Parker, Doc Ish
A 2004-es Encore és egy hosszú szünet után a detroit-i MC most végre új albumot ad ki. Az utóbbi időkben komoly drogproblémái voltak, ami aztán depresszióba csúszott át, ezért nem tudott foglalkozni a zenéléssel. Most viszont, hogy ezeken túltette magát, újra teljes gőzzel nyomatja.
Ennek első jele a február elején elérhetővé vált "Crack A Bottle" című trekk volt Dr. Dre és 50 Cent közreműködésével, ezután két botrányos klippet láthattunk az albumról: egyik a "We Made You", amiben ismert sztárokat figuráz ki, másik pedig a "3AM". Utóbbiban újra előjön sötét énje, Slim Shady és egy pszichopata sorozatgyilkosként rappel saját magáról.
A zenék - egy kivételével - mind Dr. Dre szerzeményei, a nagyrésze hozza is a tőle megszokott stílust és ehhez általában kiválóan társul Eminem flow-ja. Így, hogy a zenékkel nem kellett foglalkoznia, új irányba kalandozhatott el szövegileg, ami érződik is: rengeteg dallamos rap, éneklős refrének, stb... Ez ugyanakkor kicsit egysíkúvá is teszi az albumot, mert így hiányzik az a kőkemény, agresszív stílus, amit előző cuccairól ismerhetünk, itt erre talán az egyetlen példa az utolsó, "Underground" című szám.
Összességében tehát olyan amit várhattunk... Kicsit más, mint az előző albumok, de egy valami természetesen megmaradt: Slim Shady ugyanolyan szókimondó, mint amilyen mindigis volt és talán ez adja meg leginkább az album ízét. Érdemes meghallgatni!
Add tovább