B-közép

A B-közép nevű formáció két tagja, Melo és Zón 17 éves koruk ellenére meglepően hiteles és érett szövegeket nyomatnak. Komoly hangvételű számok, amik nem tartalomban, hanem életérzésben mélyülnek el, ötletes hasonlatokkal és jó oltásokkal. Minden téma nagyjából az "utca" köré épül, mindez jó rímekkel, követhető gondolatmenetekkel, és zord hangulatvilággal. Azt érezzük, minden új számmal fejlődnek és egyre tudatosabb, profibb, amit hoznak. Már tervezik az első lemezt, de az elmondásuk szerint arra még várni kell, nem akarnak semmit elkapkodni. Mi lesz ezekből a srácokból pár év múlva?!
"elzüllött kölyök az utcában látott jövőt,
mert nem hitte, hogy a sors ítélkezik mások fölött"
Majmok Bolygója

Süti és Essemm (Beatmarket) közös formációjáról egyelőre nem túl sokat lehet tudni, mivel még nem jelentkeztek lemezzel, de úgy gondoljuk, ez is egy nagyon erős kombó. Aki hallotta már Sütit szövegelni, az tudja, hogy ő egy nagyon karakteres MC, egyáltalán nem szokványos rímeléssel, gondolatmenettel és oltásokkal. Essemm pedig egyszerűen nagyon érzi, hogy kell elkapni egy zenét, emellett kivétel nélkül minden szövege kemény. Más, mint a Beatmarket! Ez is egyedi cucc, nézzetek rá, 1000% Kapuvár!
"Ebbe ha tartalmat keresel és találsz, az majd maga alá darál!"
Fattyúk

Cash és Winz nagyon találó nevet választottak maguknak, a stílusukat egy szóval lehet leírni: fattyúrap. Persze a jó értelemben. A csapat kicsit kiforratlan, még nem sok benne a koncepció, de cserébe pimasz és iszonyat nagyképű. Még nem teljesen letisztult, de az élvezhető flow-k, a jó ritmikák és a nagy marások elviszik a cuccot. Nem mellesleg az oldalunkon található Killkikitt interjúban Tirpáék is kiemelik őket. Hallgassatok bele!
"Színes a paletta: van a csicska meg a Wu-Tang-es
Az a kérdés hova állok, a zászlódat úgy lengesd"
Nomagróf

Nomagróf egy tehetségkutatón tűnt fel először, azóta kiadott egy igéretes debüt lemezt is "360" címmel. A srác jó húzású zenéket csinál, dinamikusan rappel és nagy okosságokat tud mondani. Egyenlőre talán kicsit egysíkú a témaválasztás, minden szám lázadó, sokszor előkerül a háború, a Nappalm és Molotovkoktél, de ez nem feltétlenül baj, ez ilyen Nomagróf! Nézzétek meg a myspace oldalát és ha tetszik, rendeljétek meg a lemezt!
"csak tedd be a fülesbe, azt' jobban leszel ettől,
mert a lélekről rappelek, nem lelkizek a rap-ről"
Add tovább
Hozzászólnál? Komment írásához belépés szükséges, melynek előfeltétele a regisztráció!
© Copyright 2009. BASE Online. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található összes tartalom - beleértve a BASE embléma, hang- és mozgóképanyagok, képek és egyéb grafikai elemek - felhasználásához a készítők engedélye szükséges.
"Ez mi ez a BASE?" | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat